Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k alkalmazását az Adatkezelési tájékoztatónkban foglaltaknak megfelelően.
Menü

Orvosi zilíz – levél és gyökér

Althaea officinalis | Althaeae radix et folium
Orvosi zilíz – levél és gyökér

Torok | Garat | Gyomor | Székletlazítás | Bél-mikrobiom

Az orvosi ziliz hatásai: Levelét és gyökerét a torok, a garat és a gyomor komfortjának támogatására, a székletlazítás elősegítésére, valamint a bél-mikrobiom támogatására alkalmazzák. Ennél a növénynél a felhasználás középpontjában a kiemelkedően magas vízoldható poliszacharid (nyálkaanyag) tartalom áll, amely mind a levélben, mind a gyökérben jelen van.

A „gyógyító erejű” növény

Már Hippokratész is ajánlotta: Az orvosi zilizt, más néven fehér mályvát az európai kultúrában több mint 2000 éve alkalmazzák. Latin neve, az Althaea a görög altheeisz vagyis „gyógyító erejű” szóból ered. Több összefoglaló idézi, hogy Hippokratész a ziliz gyökerét és levelét is felhasználta (pl. sebeknél, duzzanatoknál). A tudományos nevében az officinalis is azt jelzi, hogy a növénynek helye volt az „officina”-ban, vagyis a középkori patikák szertárában. Tehát az orvosi zilíz olyan növény volt, amit a korabeli gyógyszerészet számontartott. Nagy Károly rendeletbe foglalta a fehér mályva kolostorokban való termesztését, ami szintén jól jelzi a növény történelmi jelentőségét. Korábban a mályvacukor az orvosi zilíz felhasználásával készült.

Mitől ilyen hatásos?

A titok a poliszacharidjaiban rejlik: Az orvosi ziliz legfontosabb hatóanyagai a vízoldható poliszacharidok (nyálkaanyagok), amelyek vizes közegben gélszerű rendszert képeznek. A levélben és a gyökérben eltérő arányban és formában vannak jelen a vízoldható poliszacharidok: galakturonramnánok, glükánok és arabinogalaktánok is megtalálhatók köztük. Emellett pektin, szacharóz, flavonoidok, kumarinok, fitoszterinek, cserzőanyagok és keményítő is jellemző vegyületek. A drog értékét elsősorban a poliszacharid-frakció adja, ezért a minőség megítélése a duzzadási érték köré szerveződik.

Mitől lesz prémium minőségű?

  • Általános minőségvizsgálat: Színe, íze, illata megfelel a hatályos gyógyszerkönyv előírásainak.
  • Ható- és tartalomanyag: gyógyszerkönyv előírásainak megfelelően a gyökér duzzadási értéke legalább 10, míg a levélé legalább 12. Ez a vizsgálat azt mutatja, hogy a drogok megfelelően nagy mennyiségben tartalmaznak az élettani hatás szempontjából fontos poliszacharidokat.
  • Szennyező anyagok:
    • Fizikai: Idegen anyagok tekintetében (egyéb növényi részek stb.) megfelel a gyógyszerkönyv előírásainak.
    • Kémiai: Növényvédőszer-maradékokra, nehézfém-tartalomra, pirrolizidin-alkaloidokra vizsgált, megfelel a kritériumoknak.
    • Biológiai: Mikrobiológiailag ellenőrzött, megfelel a határértékeknek.

Sokkal többet szeretnék tudni a minőségvizsgálatokról!

Prémium minőségű orvosi zilízt tartalmazó étrend-kiegészítők:

Tartalomhoz tartozó címkék: O-betű Z-betű

Keresés